Blogírás 2.0

2018.03.22

Amikor sikerült egy nagyobb mennyiségű feleslegtől megszabadulnom, akkor úgy döntöttem, hogy blogírásba kezdek. Nem nagyon tudtam, hogy milyen módon fog ez felépülni, csak azt tudtam, hogy a fogyásomról szeretnék írni. Az ismerőseim körében ez sikeres is lett, aztán kb. fél év befektetett munka után valahogy elfogyott a lendület, így abbahagytam. Gyerekesnek és gagyinak éreztem. Most, lassan egy évvel később, új lendülettel és a közösségi média más szegleteiben is aktívan (kövess be instagramon @anisfoodnlife ) izgatottan várom, mi is sül ki ebből. 

Nem fogok tippeket és tanácsokat osztogatni, hiszen nem ezzel foglalkozom, nem tanultam az életmódjavítást. Egyszerűen csak lesznek blogbejegyzések, amikor a velem kapcsolatos történéseket osztom meg, illetve életmódváltó receptek, amik az instagramon képek formájában, itt pedig recept és elkészítési mód leírásával fognak megjelenni. Az ételek egytől egyig kipróbált, általam már többször elkészítettek, így egy kevésbé konyhatündér háziasszony is simán elkészítheti. 

Sok blogot olvasok a témával kapcsolatban, hiszen úgy vélem ez a fejtődésemet és a kreativitásomat is fejleszti. Elég kevés helyen vázolják az alap helyzetet, így most ez rövid ismertető rólam. 

Milyen paraméterekkel kezdtem neki az életmódváltásnak 2016-ban? 

Kor: 22 év, foglalkozás: egyetemista, sporttevékenység: minimális, étkezési szokások: tipikus magyaros és gyorséttermi fogyasztás. 15 éves koromig folyamatosan sportoltam, de így is húsosabb voltam a kelleténél. 17 évesen a 90 napos diéta segítségével fogytam 15 kilót, de nem tudtam megtartani, így a  duplája jött vissza. 

Ez volt az akkori alapállapot. 


© 2018 Ani's food'n life
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el